Aviva oktatók

Keresztes Erika

Keresztes Erika
AVIVA oktató
Csíkszereda
0744 311 084

Életem egy olyan szakaszába érkezve, nőként és édesanyaként igényét éreztem foglalkozni a női egészségem megőrzésével, így 2012-ben találkoztam az Aviva Módszerrel, mélyről még akkor nem sejtettem, hogy gyökeresen meg fogja változtatni életemet. Mintegy "szerelem első látásra" érzését éltem át az Avivával való találkozás során, és az általa nyújtott szemlélet, a testemben elinduló változások, valamint a Módszerre való, környezetemben megjelenő igény késztetett az oktatói pályára való lépésre.

Azóta, immár 10 éve, hogy lelkes és elkötelezett munkatársa vagyok az Aviva oktatói közösségnek, valamint a Csíkszeredai Aviva női közösség összetartó vezetője. Az évek során lelkes alapítója és munkatársa voltam az Aviva Gymnastics egyesületnek is, részese voltam az erdélyi Aviva oktatói közösség kialakulásában, Aviva táborok szervezésében. Viszont a munkám legnemesebb és legfelemelőbb része maga a Módszer átadása a körülöttem élő hölgyek számára, a velük való közös gyakorlás, az eredmények, örömök közös megélése.

Az Aviva, mivel intim testrészekkel dolgozik, figyelmünket fokozottabban a nőiségunk irányába tereli és bizonyos idő után szorosabb kapcsolatba kerülünk testünkkel, de nemcsak, a női lélek is felfedezésre talál. Munkám során felfigyeltem a test üzeneteinek és a lélek suttogásának az összefüggéseire, ami a női minőséget, női gondokat illeti, mindez kíváncsivá tett a női lélek működésének felfedezésére is. Így ma már lelkigondozóként vagyok jelen a szakmában, hogy együtt, közösen hölgytársaimmal felfedezhessük a női test és lélek gyönyörűségeit, és együtt gyógyuljunk.

Az Aviva oktatás a Lotus központban érhető el a csíkszeredai és környékbeli hölgyek számára. Speciális kérés esetén párokat is fogadok.

"Minden nő, aki tesz valamit a gyógyulásáért, meggyógyítja a múlt, a jövő és az összes kislányt, aki megszületik, és aki utánuk jön." GS